Bármekkora házat építhetsz engedély nélkül

Bármekkora házat építhetsz engedély nélkül

Tavaly még az volt a hír, hogy idén januártól a 300nm alatti ingatlanok építése egyszerű bejelentéshez lesz kötve. Később kiterjesztették az egyszerűsítést az ingatlan bővítésre is, az új szabály pedig eltörölte a 300nm-es felső határt.

Hol vannak már azok az idők, amikor éveket kellett várni a családi házak engedélyeztetésére, és még az élő fába is belekötöttek, aminek az eredményeképpen egyen házak születtek. A szabályok egyre megengedőbbek, de azért vannak feltételek, amelyeknek meg kell felelni. Nézzük, melyek ezek:

1. Az egyszerű bejelentés csak új ingatlan építésére, bővítésére és átalakítására vonatkozik.

2. Az építtető a tervezett kivitelezés előtt tizenöt nappal köteles bejelenteni az építési tevékenységet.

3. A bejelentéshez mellékelni kell a kivitelezési dokumentációt.

4. Az építtető köteles építész tervezőt tervezői művezetésre megbízni.

5. Az épületnek tíz éven belül fel kell épülnie, különben az addig felépült építményt lebontatják.

6. Elektronikus építési naplót kell vezetni.

7. A 300nm feletti ingatlan esetében az építtető csak természetes személy lehet, aki a saját részre épített, egy lakásból álló ingatlant jelentheti be egyszerűsített eljárásban. (Ez a szabály 2017.04.28-ától hatályos.)

8. A tervezőnek és a kivitelezőnek is megfelelő felelősségbiztosítással kell rendelkeznie.

FONTOS!

A tervezőknek legkésőbb a tervezési szerződés megkötésekor rendelkeznie kell a felelősségbiztosítással és annak fenn kell állnia az e-napló megnyitása után legalább 2 évig.

A kivitelezőnek legkésőbb a munkaterület átadásakor kell a felelősségbiztosítással rendelkeznie és az épület műszaki átadás-átvételéig kell azt megtartania.

És természetesen továbbra is be kell tartani a helyi építési hatóságok szabályozását és egyéb előírásokat.

Ha kérdése van, és gyors, hatékony és kedvező árú megoldásokat keres, akkor kérjen díjmentes konzultációt itt és most.

Konzultáció egyeztetéséhez kattintson ide!

Vonatkozó jogszabályok:

1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről

T/13849. számú törvényjavaslat

Ha további kérdése merült fel...

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
avatar
wpDiscuz